|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 41 találat | lapozás: 1-30 | 31-41 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pataky József 2012. június 16.„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal 2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket. – Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt? – Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól. – Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg? – A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem. – Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított? – Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is. – Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza? – Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség. – Kellemetlen emlékek? –Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim. – Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának? –Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is. – A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét? – Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni. – Mivel töltötte szabadidejét? –A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is. – Mit ad át utódjának? – Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti. • Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 15.Becsülettel a hazáért – várfalvi emlékműavatásA Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) szombaton Várfalván avatta fel az 57. honvédemlékművet, amely két ismeretlen, a községközpontban elesett honvédnek állít emléket. A megemlékezést a THHB mellett a Várfalvi Unitárius Egyházközség és a Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Törzse szervezte. Nagy László, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője hirdetett igét, majd Barabás Zsolt helybéli unitárius lelkész köszöntötte a jelenlévőket. Szintén a templomban hangzottak el az ünnepi beszédek, és itt lépett fel a meghívott énekkar is. Ezt követően több mint száz résztvevő a templom közelében levő temetőbe vonult át, ahol vitéz Pataky József, a THHB elnöke és Barabás Zsolt unitárius lelkész leleplezte az emlékművet. Az esemény a kultúrotthonban zárult, amelyen Pataky József köszönő okleveleket adott át az új honvédemlékművet támogató személyeknek. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 5.Magyar és német katonák a zsidó temetőbenMég a kolozsváriak sem tudják, hogy a Tordai út melletti új zsidó temetőben a héber feliratú sírkövek mellett jelöletlen sírokban német és magyar katonák fekszenek, a második világháború óta. A kolozsvári zsidó hitközség félúton van ahhoz, hogy intézze a több évtizedes ügyet, és visszavegye a területet. Nem sikerül az exhumálás Schwartz Róbert, a hitközség vezetője évek óta küzd azért, hogy a katonák exhumálása megtörténjen, a temető pedig ismét a kolozsvári zsidó közösségé legyen. Megkeresésünkre elmondta: a második világháborúban, bombázások során több száz német katona veszítette életét, őket a Tordai út 154-156. szám alatti temetőben hantolták el, egyéni és tömegsírokban. 1944 júniusában Kolozsváron alig néhány tucat zsidó ember lehetett, ők is bujkáltak, így nem volt, aki felemelje a hangját a temető kisajátítása ellen. A telket korábban használta az izraelita hitközség, mivel a kincses városban a holokausztot megelőzően mintegy tizenhétezer zsidó élt. 1944 őszén, a tordai csata során, az elpusztult magyar katonák nagy részét szintén itt hantolták el néhány egyéni és három nagy tömegsírban. Schwartz elmesélte: hajdanán fejfák és katonasisakok jelezték, hogy hol fekszenek az elhunytak, de 1945-1946 telén, a nagy hidegek során eltüzelték a fákat, és elvitték a fejfedőket. Schwartz elődei ugyan próbálkoztak néhányszor a magyar és német félnél, de nem történt előrelépés, míg aztán tavalyelőtt ismét intézkedni próbált a hitközség. Szándékaik szerint a jövőben pontosan meg kell határozni, hol helyezkednek el a magyar és német sírok, a korábbi, fémdetektoros vizsgálatok ugyanis nem voltak eredményesek. Schwartz szerint gondot okoz az is, hogy a város nem tud rendelkezésre bocsátani olyan telket, ahol újrahantolhatnánk a katonákat, a legközelebbi német hősi temető pedig Jászvásáron van, ahová azonban nehéz volna a szállítás.” Régészeti szempontból is fel kell tárni a területet, ehhez azonban a tavaly leadott magyar kérelemre máig nem válaszoltak a román szervek. Asztalos Lajos helytörténész maga is foglalkozott a temető sorsával. Schwartz Róbert szavait kiegészítve a Ceaușescu-rendszer alatti tehetetlenségről beszél, akkor ugyanis szóba sem jöhetett a terület ügyének rendezése, a német és magyar katonák eltávolítása. Elmondta, mivel mindössze néhány ezer zsidó tért vissza a városba, nem lehettek eléggé hatékonyak. A főkonzulátus közvetít A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa fontosnak tartja, hogy azt a nyolcvan-száz magyar katonát, akik a zsidó temetőben vannak, méltó helyen temessék újra – tájékoztatta a maszol.ro-t Magdó János főkonzul. Mint mondta, közvetítő szerepet játszanak ebben az ügyben. „A Honvédelmi Minisztérium felé továbbítjuk a zsidó hitközség kérését, jelen pillanatban egyrészt a román fél engedélyére, és a magyar fél anyagi támogatására van szükség ahhoz, hogy az exhumálás beinduljon” – magyarázta a magyar diplomata. A főkonzul szerint abban is részt vállaltak, hogy minél több katonát azonosíthassanak, így a Szabadság napilapban jelentettek meg felhívást, arra kérve az embereket, hogy ha bármilyen plusz információt tudnak, osszák meg velük azt. Felvették a kapcsolatot a városházával is, sikerült korabeli térképeket szerezniük, amelyeken a környéket ismerhetik meg behatóbban. Sok a papírmunka is A három tömegsír közül kettő magyar, az ezekben nyugvó katonák kiléte után sikeresen kutattak – mondta el megkeresésünkre a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, Pataky József. „Kutatásaim során egy asszonytól olyan névsort kaptam – a hölgy édesapja kőfaragó lévén a zsidó temetőnél –, amely segítségével hatvankilenc magyar honvéd nevét sikerült azonosítanunk” – mesélte Pataky, aki szerint korábban az is szóba került, hogy a magyar katonákat őrző részt eladná a zsidó hitközség. Az exhumálás nem azonban nem csak anyagi költségekkel jár, de hanem rengeteg papírmunkával is. Így még nem tudni, merre sodródik a jövőben a kolozsvári temető sorsa, ez nem csak a román, hanem a magyar és a német féltől is függ – fogalmazott Pataky. Maszol.ro 2013. november 1.Négy nemzetiség halottai nyugszanak a Hősök temetőjébenA sírkert 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére A Tordai útról nyíló, de a Házsongárdi temetőből is megközelíthető kolozsvári Hősök temetője köztudottan 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére. Napjainkban azonban egyetlen akkoriban keletkezett sírra sem bukkanunk. Az osztrák–magyar hadügyminisztérium 1915 novemberében külön osztályt hozott létre a katonatemetők létesítésére, gondozására és a hősi halottak nyilvántartására. 1917-ben az Országgyűlés kimondta, hogy minden város és község köteles kegyelettel őrizni a hősi halottak emlékét, s valamilyen emlékművön megörökíteni névsorukat. Az 1920-as trianoni békediktátum szintén előírta a katonai sírhelyek kölcsönös tiszteletben tartását, gondozását és az elhunytak névjegyzékének összeállításához szükséges adatok kiszolgáltatását. Ilyen körülmények között jött létre a kolozsvári Hősök temetője, s azt be is temették a nagy háború végéig. A temető kialakulásának néhány mozzanatát a sajtó híradásai segítségével idézzük fel. Az első világháború idején Kolozsváron és közvetlen környékén nem folytak nagyobb csaták, tehát nem az itt elesetteknek kellett külön „katonai temetőt” nyitni. Viszont az egyetemi várost tekintették Erdély legjelentősebb egészségügyi központjának: itt voltak a legnagyobb és aránylag jól felszerelt kórházak, s a legképzettebb orvosok. Ezért aztán több iskolaépületben is kórházat nyitottak, s százával szállították ide a sebesülteket. Ezek egy része menthetetlen állapotban került az orvosok kezébe, s rövidesen meghalt. Őket kellett egy külön temetőben elföldelni. Utóbb – főleg a Fellegvárban – hadifogoly-tábor is működött, az itt elhaltak is az új sírkertben kaptak helyet. Kolozsvárt 1915 januárjában a következő kórházakat keresi fel Ferenc Szalvátor főherceg, a Vöröskereszt Egyesület helyettes fővédnöke itteni látogatása alkalmával: Vöröskereszt Magyar utcai Kórháza és Szanatóriuma valamint ennek kisegítő kórháza az Eperjes utcában (a Tanítóképző épületében); Zápolya utcai Csapatkórház, Hunyadi téri kaszárnya (kórháznak berendezve), a Tanítók Házában működő Tartalékkórház, a Petőfi utcai Menza (itt az oroszok elfoglalta Csernovicból elmenekült Tartalékkórház működött), az Unitárius Kollégiumban felállított Tartalékkórház, az egyetemi klinikák, melyekhez a Pasteur Intézet új épületét is hozzácsatolták kórházként. (Csak ez utóbbi klinikák rövidesen 1500 fekvőhelyet biztosítottak!) A sajtó 1914. szeptember 10-től ad hírt a kórházakban meghalt sebesültekről. Az első egy lengyel katona, utána Király Ferenc torockói származású katona hal meg itt (Torockón temetik), a harmadik Burján Cirill 36 éves honvéd népfölkelő, ő az első, akit a Feleki (Tordai) úton megnyitott új temetőbe kísérnek ki. A városi tanácstól az itt elhunyt hősök számára kijelölt új sírkertet így írja le az Ujság szeptember 12-i száma: „Az új katonatemető a Feleki úton, a Nagy Gábor-féle tanya és az ortodox [zsidó] temető között foglal helyet. A 96 méter hosszú és 16 méter széles terület a hősök sírkertje lesz. A téglány alakú temető szélein az elhunyt altisztek és közkatonák, a középen elhelyezendő gruppokban a tisztek fognak örök nyugalmat találni. A katonatemetőt kegyeletoszlop fogja két részre osztani, s ez a kegyeletoszlop fogja hirdetni a késő utódoknak, hogy a hantok alatt a hazáért meghalt hősök porladnak”. E sírkert állapotával ezután még többször foglalkoznak a városi elöljárók. Valószínűleg eleinte minden különösebb rend nélkül, de katonai tiszteletadással hantolták el ide a halottakat. Jó ideig a temetésekről a sajtó is beszámolt. Csak 1915 tavaszán derült ki, hogy a sírkert egyáltalán nem méltó a hős katonák emlékezetéhez. Apáthy István professzor az 1915. március 23-i városi közgyűlésen szólal fel, s teszi szóvá, hogy a temetőben szégyenletes állapotok uralkodnak: a kijelölt telek tulajdonképpen egy gödör volt, amelyet aztán friss földdel feltöltöttek. A hóolvadás után rettenetes állapotok uralkodnak a nagy sár miatt. A közgyűlés 15 tagú bizottságot küld ki a temető helyzetének a megvizsgálására. Pont ekkoriban olvashatunk arról, hogy „600 fős sebesülttranszport” érkezik Kolozsvárra az északi harctérről. A Hősök temetője Az első „háborús” halottak napja újra előtérbe hozza a temető állapotát: „A hősök temetője ma még teljesen rendezetlen, nehezen hozzáférhető, eltekintve attól, hogy már a hely megválasztása sem valami szerencsés”. Most a katonai hatóságok Füredi Richárd szobrászművész-főhadnagyot – aki Kolozsvárt állomásozik – felkérték, hogy dolgozzon ki tervet a temető rendezésére – olvasható az Ujság november 1-jei számában. A hősök temetője, ahol „magyarok, németek, osztrákok, oroszok, szerbek, bosnyákok, románok, keresztények, zsidók és mohamedánok” nyugosznak békében egymás mellett, több százan, halottak napján búcsújáró hely lett. Virágokkal borították a hantokat. Két tábornok és a térparancsnok ezredes vezetésével két díszszázad vonult ki tisztelgésre. Megjelent Kolozsvár polgármestere és főjegyzője, az iskolák és az egyetem küldöttsége. A honvédzenekar eljátszotta az osztrák és a magyar himnuszt, a Szózatot, elhangzott néhány szavalat is. Végül a két díszszázad sortűzzel tisztelgett. Ekkor még aligha voltak megjelölve a sírok, mert csak november végén olvashatunk arról, hogy a város versenytárgyalást hirdetett, amelyet Gergely István nyert meg: kötelezte magát arra, hogy 200 keresztet készít, amelyekkel a hősök temetőjében a katonák sírját megjelöljék. A Kolozsvárt állomásozó Füredi (Führer) Richárd (1873–1947) jelentős szobrászművész volt a századelőn, számos magyar személyiség szobrát mintázta meg, s a síremlékek tervezésében is szaktekintélynek számított. Nem tudjuk, hogy a temető tulajdonképpeni területi rendezésére dolgozott-e ki tervet, de az tény, hogy egy hatalmas hősi emlékmű makettjét készítette el a Hősök temetője számára. Erről már 1915 karácsonyán hírt ad a sajtó. „Bár ma még nehéz agyagcsizmák tapadnak a talpunkra, ha utolsó útjára kísérünk egy újabb drága halottat, s bár szomorú, sárga, agyagos a temető – mire utolsó halottját kísérjük ki e nagy véres emberáldozatnak (szeretnők hinni, hogy korán fog bekövetkezni), már emelkedni fog a temető központjában a hatalmas emlék, hirdetve szeretetünk, hálánk, örök emlékezésünk.” (Ujság, dec. 25.) A cikkből kitűnik, hogy a Trefort utcai katonai építési hivatalban Füredi már készíti „a monumentális emlékmű nagyszabású terveit”. Füredi tervét így körvonalazza az írás: „Mintázó agyagból, miniatűr mintában már áll műtermében a munka első gondolatának megrögzített képe. A négy folyam és hármas halom országának címere jellemzi a hatalmas piramist, melynek csúcsán áll az apostoli királyi kettős kereszt. Halottaink és szellemük apoteózisának képe adják a figurális részeit a nagykoncepciójú műnek, mely – mint a csatatereken a magyar katona – úrként fogja dominálni egész környékét”. A polgári és a katonai hatóságok együttműködésével meg is valósulhat az emlékmű. Miközben februártól több híradás szól arról, hogy minden magyar katonasírt nyilvántartásba vesznek, hogy azokról a hozzátartozókat tájékoztassák, az emlékmű-állítás és maga az emlékmű terve márciustól vitát kavar a kolozsvári tanácsban. Március 9-én Füredi, a 23-as honvédfőhadnagy-művész bemutatja a város elöljáróinak „az emlékszobor hófehér gipszmintáját”. A beszámoló szerint „a szobor nemcsak a Kolozsvárt eltemetett, s máris több százra rúgó hősi halottak síremléke lesz, hanem megörökítője Magyarország nagy háborújának is.” A művész is nyilatkozik: „Magyarország címerének motívumait juttattam érvényre a hármas halommal, a négy folyóval s az emlékoszlop tetején a két angyal védőszárnyai alatt kiemelkedő kettős kereszttel. Mivel pedig a reménységem, hogy mihamarabb teljes győzelmünkkel ér véget nagy harcunk, a diadalmas felragyogó nap is helyet kap a középső oszlopon, hirdetve a győzelmes béke felragyogását. Hiszem, hogy az emlékszobor hűséges kifejezője lesz a győzelem szimbólumának is. A szobor méretei biztosítják impozáns és monumentális voltát. A közbelső oszlop magassága 16 méter, s a talapzat szélessége ugyanennyi. Az emlék maga határozottan architektonikus lesz. Az oszlop lábánál csatamező helyezkedik el, elöl a diadalmas honvéd alakjával, amint letiporja a háború sárkányát”(Ujság, márc. 10). Haller Gusztáv polgármester és Eszterházy László főjegyző szerint a kivitelezéshez szükséges 40 000 koronát a város tíz évi költségvetéséből tudnák részletekben biztosítani. Egyelőre egy szakértői bizottság elé terjesztik az emlékmű tervét. A városi tanács március végén hallgatja meg a kiküldött bizottsági tagok véleményét az emlékműről. A bizottságban katonatisztek, egyetemi tanárok, Pákei Lajos építőművész, Szeszák Ferenc szobrászművész, Merész Gyula festőművész és több tanácstag vett részt. Arról is vita folyt, hogy az agyagos talajra lehet-e egy ilyen emlékművet emelni, másrészt a mű egyes részleteit tették bírálat tárgyává. Már másnap Cholnoky Jenő professzor külön nyilatkozatban reagál arra, hogy előző nap mint bírálót említették. Kifejti, hogy Kolozsvárnak van elég tehetséges művésze, nem látja értelmét, hogy egy budapesti művész modern (szecessziós ihletésű) alkotását állítsák fel a temetőben. Az április 5-re összehívott újabb értekezleten arról esett szó, hogy nem kellene-e elhalasztani az emlékmű-állítást a győzelem utáni időkre, tárgyaltak a pénzalap előteremtéséről. Most a katonaság a munkaerőt ingyen biztosítaná. Végül egy szakbizottságot küldtek ki, hogy az művészeti szempontból véleményezze Füredi Richárd tervét. Legutóbb 1916. június 6-án tárgyalt az emlékszobor állítására létrehozott „nagybizottság” Haller polgármester elnöklete alatt. Ezen Eszterházy László főjegyző ismertette a Magyar Mérnök- és Építészegylet kolozsvári osztályának a szakvéleményét, mely szerint az emlékmű kétféle kivitelezését tartják lehetségesnek. Az egyik az üreges megoldás volna, így a belső boltozatok alatt tiszteknek alakíthatnának ki kriptát, kívülről terméskő lapokkal borítanák az emlékművet. Lényegesen olcsóbb megoldás lenne a vasbeton-vázas kivitelezés, ennek megtervezésére ajánlják Moll Elemér városi főmérnököt, akit így soproni állomáshelyéről vissza lehetne vezényelni Kolozsvárra. Végül a mű elhelyezésére a haditemető közepének agyagos talaját nem találják alkalmasnak, mert már 2,4 méter mélységben mindenütt víz fakad, a talaj suvadásos, hanem a temető felső végének háromszögelési pontja volna a biztos és hatásos hely. További híradást az emlékműről nem találtunk. Valószínűleg időközben Füredit is elvezényelték innen. Úgyhogy a háború befejeztéig semmilyen emlékmű sem készült a Hősök temetőjében. A bécsi hadilevéltárból megküldött, 1917-ben a katonai temetőről készült szakszerű térkép (Nr. 736/1917: Plan des Kolozsvárer Kriegsfriedhofes) egy nagyon rendezett sírkertre utal: a „Tordai Strasse” felől induló főút (Friedhof-Hauptsrasse) éppen úgy osztja ketté a temetőt, mint napjainkban. A délre eső rész közepén szabad tér található valamilyen emlékmű részére. A sírok római számmal jelölt parcellákba vannak elosztva, közöttük ösvények vezetnek. Az északra, a város felé eső részre láthatóan lépcső vezet le, s ennek csak a nyugati fele van beszámozva sírokkal, melyek száma eléri a 960-at. A Tordai út felé eső telekrész még szabad, itt sétányoktól elválasztott parcellák vannak kijelölve, a felirat szerint ez lesz az újabb katonai temető (Neuer Kriegsfriedhof). Valószínűleg ezt is betemették a világháború végéig: ide még vagy 400 sírt nyithattak. Úgyhogy az egész első világháborús katonai temető legtöbb 1400 sírt tartalmazhatott. Bizonyára levéltári kutatómunkával az eltemetettek névsora is összeállítható. Ezt a sírkertet 1940-ben a szó szoros értelmében megpróbálták átrendezni, gyakorlatilag feltúrták, s a bécsi döntéssel beállt helyzetben végül is rendezetlenül hagyták. Az Ellenzék 1940. október 12-i száma így írja ezt le: „A Hősök temetőjében még ennél is szomorúbb a helyzet. Ez a temetőrész, amelyben békésen aludták egymás mellett hősi álmukat Európa nagyszámú nemzetiségeinek világháborús halottai, a román katonai hatóságok rendezési dühének esett áldozatául. Alig néhány héttel ezelőtt – körülbelül a nyár elején – támadt az az eszméjük az illető katonai vezetőknek, hogy »rendet« teremtsenek a Hősök temetőjében. Milyen szándék vezette őket, nem tudjuk. Akkoriban azt hittük, hogy a tervük üdvös elgondoláson alapult, s a szent helyekké nyilvánított híres és gyönyörűen rendezett olaszországi katonatemetők képe lebegett illetékesek szemei előtt, amikor meghozták határozatukat a Hősök temetőjének rendezésére vonatkozólag. Tévedtünk. Rendezés helyett barbár módon feldúlták és siralmak völgyévé változtatták az addig egyszerűségében is fenséges temetőt. Akkoriban azzal az ürüggyel leplezték tettüket, hogy kihantolják az összes sírokat, amelyeknek lakóiból néhányat a különböző nemzetiségek szerint kiválogatva díszsírhelyen helyeznek ismét nyugalomra, míg a többi hősök földi maradványait közös sírokba temetik el. Munkájuk azt eredményezte, hogy a temető keleti részében és a közbülső részeken minden tervszerűség nélkül kiástak 300–400 sírt, amelyeknek lakóit 30–40 parányi, megjelöletlen hant alatt helyezték el. A felásott sírok pedig, amelyekből a csont- és koporsómaradékokat kegyeletsértő felületességgel szedték össze, feldúlva, visszahantolatlanul maradtak, olyanná változtatva a temetőt, mintha ágyúlövedékek szaggatták volna fel. A sírokról levett kereszteket és kopjafákat az őrház közelében dobálták halomra, örök időkre meggátolva annak a lehetőségét, hogy valaha is meg lehessen állapítani, melyik sírhalmot jelölték. A zavarkeltésre különben egyéb módszerük is akadt. Az összes fejfákat és kereszteket vastagon lemeszelték, úgyhogy ma már csak egyes bevésett feliratú sírokról lehet megállapítani, hogy kinek a neve volt rávésve; a tusfestékes feliratok eltűntek a vastag mészréteg alatt. Hosszadalmas és odaadó munkára lesz szükség, hogy – részleteiben bár – megmentsék a halálra ítélt temetőt. Az ismeretlen katona sírhelyén a honvédség bevonulásának emlékére emelt hatalmas síremlék bizonyság reá, hogy ezt a munkát el is végzik…” (Nagy Kálmán: Elégtételt kér a megsértett magyar kegyelet). A cikkből kiderül, hogy több száz első világháborús hős volt itt eltemetve, s hogy 1940 őszére az egész temető rendezetlenül maradt. Mindössze egy 1940-ben sebtében emelt új emlékmű utalt a hősi temetőre. Halottak napja előtt a Tűzharcos Szövetség munkásokkal rendbe hozatta e részt, legalább annyira, hogy ott meg lehessen emlékezni a hősökről. Október 31-én délután díszszázad vonult ki, a városparancsnokság tisztekkel, valamennyi felekezet papokkal képviseltette magát. Ima és beszédek után megkoszorúzták az emlékművet. Ezután évente itt koszorúztak a május végi hősök napján és halottak napján. A temető jelenlegi állapotából az derül ki, hogy csak 1944-ben temették be újra a Kolozsvár környékén elesett hősi halottakkal. Ezeknek – természetesen – csak egy része kerülhetett ide. Most négy nemzetiség halottjai találhatók e sírkertben. A Tordai útról belépve a baloldalon az 1970-es években emelt, a román hős katonákat dicsőítő emlékmű két oldalán román, magyar és német hősök nyugszanak. A jobb oldalon, vagyis az úton alul két táblában csak magyarok vannak elhantolva. Közöttük egy orosz hadifogoly (Puskarov) is. Számításaink szerint összesen – e hadifogollyal – 252 magyar, 125 román és 55 német hős nyugszik itt. A sírokat kis betonkeresztek jelzik, nagyon felületes felirattal, csak a név, esetleg az „Ismeretlen” felirat és a katonai rangfokozat (honvéd, őrvezető, tizedes, főhadnagy) került bevésésre. A román hősöknek keletiesebb mintázatú a keresztje, s felírták a katonai egységük nevét, számát is. Sajnos a korra, elhalálozás idejére, helyére nincs utalás. A magyar hősök neveit nyilvántartja a Pataky József vezette Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság. Az úton felüli táblában van egy ortodox jellegű, 1947 táján ide állított hármas fakereszt (troiţă) is, melynek felirata a hősöket a nép jogainak és szabadságának harcosaiként méltatja, s leszögezi, hogy a hősöket sohasem felejtik el. Az úton aluli tábla nyugati végén, tulajdonképpen a magyar-parcella végén van egy egyszerű fekete márványkereszttel jelölt emlékmű, felirata hiányzik. Nem tartjuk kizártnak, hogy éppen ezt helyezték ide 1940 őszén. Mindenesetre illenék, hogy ennyi magyar halottról valamilyen felirat is megemlékezzék. A szovjet hősöknek az út bal oldalán külön kertet alakítottak ki, s napjainkban ez tűnik a legrendezettebbnek. Központjában egy lépcsőn megközelíthető talapzaton elkeskenyedő terméskőépítmény tetején ötágú vörös csillaggal. A beillesztett fehér márvány táblán három nyelvű (orosz, román, magyar) felirat, a magyar így szól: „Örök dicsőség a Szovjethadsereg Katonáinak kik az emberiség felszabadításáért folyó harcban életüket adták”. Az orosz és a román szöveg valamivel hosszabb, ott az a kiegészítés olvasható, hogy az emberiségnek a „fasizmus rabságából” való felszabadításról van szó. (Valószínűleg a tábla méretei tették szükségessé a magyar szöveg lerövidítését.) A sírok három táblába vannak elosztva. A hátsó nagy táblában 144, a két kisebb oldalsó táblában 40–40 sír található, összesen tehát 224 szovjet-orosz katona nyugszik itt. E kövek valamivel beszédesebbek, mert a név mellett a halál dátuma és helye is fel van tüntetve, természetesen cirill betűkkel, a román elnevezésnek megfelelően. Így Mócs, Sármás, Györgyfalva, Felek, Fenes, Gyalu, Szentlászló, Bács neve is feltűnik. Vagyis több tíz kilométeres távolságról hozták ide a halottakat. Valamennyien 1944 októberében haltak meg. Ebből arra következtethetünk, hogy a magyar, román, német hősi halottak is ebből a körből kerültek ki, s ugyanakkor eshettek el. Az egész sírkertet kis piros csillaggal díszített, láncokkal összekötött kerítésoszlopok övezik. A kert északnyugati sarkába 1990 decemberében helyezték el az akkori Győzelem (Victoriei) téren, a görögkeleti katedrális előtt és mögött egykor álló szovjet hősi emlékművek részeit. A két emlékművet 1945. május 1-jén katonai pompával avatták fel. A katedrális mögött magas talapzaton egy bronzágyú állott, s a felirat a Második Ukrán Front nevet viselő hadsereg katonáinak dicsőségét örökítette meg. A katedrális előtti, de attól autóúttal elválasztott park közepén állott a magas, csillaggal lezárt obeliszk, s ennek alsó szegmentumán mind a négy oldalon cirill betűs feliratú tábla volt. Ezek egyike tudatta, hogy a Második Ukrán Front 1944 októberében Kluzs városánál elesett hőseinek állított emlékmű. A másik tábla a Szovjetunió függetlenségéért elesett hősöket dicsőítette. A további két tábla pedig az itt nyugvó hősöket sorolta fel: 20+22 katonatisztet. Ezek rangja a vezérőrnagytól az alhadnagyig terjedt. A tiszteket tehát – a köztudat szerint is – itt, a városközpontban temették el. Hogy mi történt velük 1993-ban, amikor az idétlen Avram Iancu-szobrot ide építették, arról nem tájékoztatták a közvéleményt. Ha valami csontokat találtak, valószínűleg a hősök temetője e szovjet parcellájába hozták. A két emlékműből ide, egy beton öntvényre telepítették a tankot, s az emelvény két oldalára felfogták az obeliszk két-két tábláját. Egy utólag, a főút jobb oldalán alul, a magyar hősi parcella sarkába felállított keresztben végződő emlékmű a „Karlista diktatúra”, vagyis II. Károly román király által 1938 februárjában bevezetett parancsuralmi rendszer idején kivégzett 17 legionárius mozgalmi tagnak, „mártírnak” állít emléket. A legújabb keletű itteni hatalmas keresztet magába foglaló emlékmű az 1989 decemberi „forradalom”, az önkényuralmi kommunista rendszer elleni felkelés kolozsvári áldozatai előtt tiszteleg. Román felirata: „Pentru ei demnitatea şi libertatea au fost mai presus decât viaţa” [Számukra az emberi méltóság és szabadság értékesebb volt az életnél]. Ez a főút jobb oldalán lévő két magyar hősi parcella közé illeszkedik be. Az akkor Kolozsvárt elhunyt 27 hősből 17-et temettek ide egyforma sírba, annyi különbséggel, hogy a két magyar vértanú (Egyedi Imre, Ballai Zoltán) márvány sírkövébe nem keresztet, hanem kelyhet kombináltak Gaal György Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 11.Templomot szenteltek GerendkeresztúronKopjafa a II. világháború áldozatainak A település csupán pár kilométerre van Marosludastól, de mivel nem a főút mentén található, kiesik a figyelem látószögéből. Pedig érdemes lenne több szempontból is odafigyelni rá. S ha a közvélemény érdeklődése elkerülte az utóbbi időben, akkor saját maga hívta fel a figyelmet: itt vagyunk, templomot, parókiát újítunk fel, kopjafát avatunk, s a valamivel kevesebb mint kétszázan magyarként, reformátusként próbálunk megmaradni a számunkra kijelölt göröngyös úton! A település a XIII. század végén, 1289-ben szerepel először írásos dokumentumban, Keresztur néven, ekkor azonban lakatlan településként említik, valószínű, hogy a tatárjárás idején pusztult el. Az időközben benépesült falu 1361-ben kőtemplomot építtet. 1848 októberében román felkelők a magyar lakosságot lemészárolták és a falu templomát felégették. Ezt 1856-ban újjáépítették. Ennek a templomnak a felújítását most fejezte be a gyülekezet. Tegnap főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésével, meghívottak jelenlétében felszentelték a felújított templomot. Ugyancsak tegnap avatták fel a II. világháborúban Gerendkeresztúr határában elesett és eltemetett honvédek emlékére állított emlékművet. Új köntösben a templom Rátoni Csaba fiatal lelkipásztor, amikor a gyülekezethez került, nagyon rossz állagú épületeket talált. A parókia ajtaját csak berúgni lehetett, a nyílászárók annyira tönkrementek, a templom dohos volt, mállott róla a vakolat. A presbitériummal közösen úgy döntöttek, felújítják mindkét épületet. A parókiára új nyílászárók kerültek, a falakat újravakolták, úgyhogy ma összkomfortos papi lak lett belőle. A templomon 2011 augusztus elsején kezdték el a munkát, közmunkával kívül-belül leverték a nedves, salétromos vakolatot. A komplex munkálatot, amely nemcsak újravakolásból állt, hanem szigetelésből, aláalapozásból, vízelvezetésből, belső-külső drénezésből, szellőző vakolat felviteléből is, amit Keszeg Jenő ludastelepi vállalkozó és csoportja kivitelezett. A drénezést speciális technológiával oldották meg, amelyhez a gógánváraljai gyülekezet biztosította a szükséges, falba ékelt – drága – anyagot. A templom belsejében, körülbelül embermagasságig gipszkartont helyeztek el úgy, hogy a fal szellőzhessen. Ezt a megoldást a gyulafehérvári református templomban látták. Mivel a torony tetőzete is megkopott, idén azt is újrafestették. A templomba új bútorzat került, amit két asztalos, Csegöldi István és Csegöldi Vilmos önkéntes munka gyanánt végzett el. – Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők… de minket az Úristen és a támogatók is segítettek – mondta a lelkipásztor. Lelkes támogatók Mindezt a gyülekezeti tagok lelkes közmunkájával sikerült megvalósítani, akik nem a pusztulás fölött siránkoztak, hanem a megmaradás vágyának lelkületével álltak fiatal lelkészük és Csegöldi István főgondnok mellé. A munka mellett anyagilag is hozzájárultak templomuk széppé és otthonossá tételéhez. Az egyházfenntartói járulék mellett további legkevesebb 100 lejt adtak, de volt olyan is, aki sokkal többel járult hozzá a munkálatokhoz. Mivel a gyülekezet lélekszáma 200 alá csökkent, a kis gyülekezetet támogatni kellett, mert magára nem tudta volna előteremteni a szükséges pénzösszeget. Hála istennek, támogatókra találtak, s nem is kevésre. Ezek sorában: a marosludasi, az andrássytelepi, a kolozsvári Bulgária-telepi, a kövesdombi, a marosvásárhelyi Ludas utcai, a cserealji, a somosdi, a gógánváraljai református gyülekezet, a Kecei Polgármesteri Hivatal, a püspökség, de magánszemélyek is, Deé Gyula, Domokos János, Bartha Károly, Simon István szentpáli polgármester, Ciotlaus Cristian, Bartók Károly Magyarországról és sokan mások. A munkálatok több mint 50.000 lejbe kerültek. A templomszentelési ünnepségre meghívták a támogatókat, az évek során itt szolgáló lelkészeket – Kántor Csaba főjegyzőt, Czirmay Levente marosludasi lelkészt és Sógor Gézát – is. A parókián folyik a magyar oktatás A gyülekezet új reménnyel, megújult hittel lép be az adventbe, a várakozás időszakába. – Mi, a gyülekezet nem is hittük volna, hogy ilyen szép templomunk lesz! Nagyon boldogok vagyunk! Ha több fiatal lenne, még boldogabbak lennénk! – mondta a harangozó. A gyülekezet életkor szerinti összetételéről kérdezve, Rátoni Csaba lelkipásztor elmondta, hogy a kevesebb mint 200 tagból 30 a gyerek, akik román iskolába járnak, mert a faluban megszűnt a magyar iskola és az ingáztatásukat nem oldották meg. Hogy miért, arra most nem térünk ki. Ezért a parókián szombatonként magyar nyelvoktatás is folyik, 15 óvodásnak és kisiskolásnak, öt általános iskolásnak és 16 nyolc osztályt elvégzett fiatalnak. Az órákat egy helybeli nyugdíjas magyartanár tartja. Kopjafa a honvédek és a helyi hősi halottak emlékére A templomszentelés mellett egy másik fontos esemény is volt tegnap: a templomkertben felavatták a II. világháborús emlékművet. Ezt egyrészt – amit a kopjafa talapzatán található első tábla jelöl – a Gerendkeresztúr határában elesett és eltemetett honvédek emlékére állították a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság jóvoltából. E nemes gesztus Pataky Józsefnek, a bizottság elnökének köszönhető, aki felvállalta az elesett honvédek nyughelyeinek "megjelölését". A faluban 22 honvéd esett el, többségük gyulai volt. Másrészt – amit a második tábla jelöl – a gerendkeresztúri hősi halottaknak állítanak emléket. A református egyházközség szép ünnepét közös ebéd zárta, amely hálaadási együttlétként koronázta meg a befejezett munkát. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 11.Hadisírgondozás ErdélybenAz első világháború előtt Magyarországon nem létezett államilag szabályozott hadisírgondozás. Az ilyen jellegű szabályozást a modernkori gépi háborúk tömeges embervesztesége tette szükségessé. A Magyar Országgyűlés 1917-ben hozott rendeletet arról, hogy minden település anyagi lehetőségeihez mérten emlékművet állítson, amin megörökíti hősi hallottainak a nevét. Az 1920. június 4-én és 1947. február 10-én aláírt diktátumok is tartalmaznak rendelkezéseket arról, hogy az eltemetett katonák sírhelyeit tartsák tiszteletben és ápolják. A kommunista hatalomátvétel után azonban nem lehetett szó a magyar katonasírok gondozásáról, és egyáltalán a hősi halottak tiszteletéről. Szisztematikusan számolták fel a magyar hadisírokat, vagy hagyták, hogy elenyésszenek. Ezt tették mind Magyarország, mind Erdély területén. A helyzet némi javulása észlelhető a rendszerváltást követően. A Magyar Honvédelmi Minisztérium keretén belül megalakult a Hadisírgondozó Iroda, amely céljául tűzte ki a magyar hadisírok, katonatemetők felkutatását, nyilvántartásba vételét, rendben tételét, ápolását. Berekméri Árpád-Róbert hadtörténészt arról kérdeztük, miként történik napjainkban a magyar hadisírgondozás szűkebb hazánkban Erdélyben, a Székelyföldön, Maros megyében: – Beszélhetünk-e intézményesített, szabályozott hadisírgondozásról térségünkben? – Nem beszélhetünk, hiszen Erdély területén erre eddig nem volt lehetőség. Az ország területén a hadisírgondozás az ONCE (Hősök Kultuszának Nemzeti Hivatala) felügyelete alá tartozik, de a magyar hadisírok feltérképezését, nyilvántartását, gondozását ez a szervezet sajnálatos módon nem végzi, sőt azt sem akadályozza meg, hogy ezeket a sírokat ismeretlen személyek tönkretegyék, meghamisítsák. Ilyen például a sósmezői temető esete, ahol a magyar és német katonák neveit kitörölték, és román nevekkel helyettesítették. – Vannak-e nyilvántartott, gondozott magyar haditemetők, hadisírok Erdélyben? – Vannak, hiszen az egykori magyar Hadisírgondozó Iroda munkatársai a 2000-es évek elején bejárták az erdélyi területeket, s az akkori lehetőségekhez mérten feltérképezték a levéltári forrásokból ismert temetőket, sírokat, vagy feltételezett sírhelyeket. Ugyanakkor a helyi magyar lakosság is gondoskodott, gondoskodik egy adott településen, vagy annak közelében fennmaradt hadisírokról, temetőkről, sőt sok esetben az egykori (azóta eltűnt) sírok helyét is felújították. A térség több száz magyar katona nyughelye – Marosvásárhelyen, Maros megyében vannak-e ilyenek? – A mostani Maros megye (az egykori Maros-Torda vármegye) az I. és a II. világháborúban egyaránt heves harcok helyszíne volt. Ennek megfelelően a térség máig is több száz magyar és ellenséges katona nyughelye. A megye területén nagy számban találhatók azonosított vagy eddig ismeretlen egyéni és tömegsírok, de sajnos igen kevés azoknak a száma, amelyeket megfelelőképpen gondoznak. A hadisírok gondozását a helyi önkormányzatok, egyesületek, egyházak és a hősök emlékét ápoló magánszemélyek végzik – Kik gondozzák Erdélyben, a Székelyföldön a hadisírokat? – Intézményesített keretek hiányában ezeknek a síroknak a gondozását a helyi önkormányzatok, egyesületek, egyházak és nem utolsó sorban a hősök emlékét tisztelő és ápoló magánszemélyek végzik. Itt meg kell említenünk a csíkszentmártoni haditemetőt, amelyet a helyi önkormányzat tett rendbe és azóta is ápol, az Úz-völgyében lévő haditemetőt, amelyet az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület lelkes tagjai saját költségükön állítottak helyre (a helyreállítási munkálatok még folyamatban vannak), a tordai haditemetőt, amelyet a Pataky József vezette Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság hozott rendbe. De a fent említetteken kívül számos más követendő példát is említhetnénk. – Magyarország részéről van-e segítség arra, hogy az Erdély területén lévő magyar hadisírokat felkutassák, rendbe tegyék, nyilvántartsák, gondozzák? – Tevékenysége alatt a Hadisírgondozó Irodának nem volt lehetősége arra, hogy az erdélyi hadisírgondozást megfelelőképpen támogassa. Ezt egyfelől egy államközi egyezmény hiánya akadályozta, másfelől pedig az, hogy az irodának ebben az időszakban más célkitűzései voltak. Figyelme elsősorban az egykori doni hadszíntéren elesett honvédek számára kialakított központi temetők kialakítására összpontosult. 2010-től ez a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen a Honvédelmi Minisztérium keretében megkezdte működését a Társadalmi Kapcsolatok és Háború Kegyeleti Főosztály, amely egyre nagyobb figyelmet szentel, többek között a Románia területén lévő hadisírok és haditemetők feltérképezésére, rendbetételére, gondozására. Ezt a tevékenységet a 2008-ban, a hadisírok jogi helyzetéről szóló román-magyar államközi megállapodás is jelentősen elősegítette. A megszabott célkitűzések eredményei valójában a közeljövőben lesznek érzékelhetők. – A román, szovjet katonák haditemetői, hadisírjai gondozottabbak, mint a magyar katonáké? – Igen, így van, de ne felejtsük el, hogy Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be mind a két világháborút, s ebből adódóan a hősi halottaink iránti kegyelet gyakorlati kifejezése az adott politikai konjunktúra miatt hosszú ideig nem volt kivitelezhető. Természetesen ez nem volt érvényes sem az egykori vörös hadsereg sem pedig a román haderő hősi halottjaira. A fasizmus leverése érdekében hozott áldozatuk – sokszor a propaganda által felnagyítva – különleges, hősi státuszt biztosított számukra, így emléküket is más módon és más keretek között őrizték, s őrzik a mai napig. A sírok felkutatása után kezdődhet meg a benne nyugvó katona beazonosítása – Hogyan lehetne Erdélyben felkutatni, rendbe tenni, folyamatosan gondozni a magyar hadisírokat? Kiknek a feladata, kötelessége lenne ez? – Az erdélyi területeken szétszórva létező hadisírok felkutatása, és a hősi halottak beazonosítása nagyon összetett feladat, amely a levéltári forrásokból kiindulva, a terepbejáráson keresztül a helyi kollektív emlékezetig terjedhet. A sírok felkutatása és lokalizálása után kezdődhet meg a benne nyugvó katona beazonosítása. Ehhez a holttestet, ha nem rendelkezünk levéltári forrásokkal, exhumálni kell, majd a maradványok, illetve a sírban található tárgyak alapján azonosítani. Ez egy olyan eljárás, amihez hatósági hozzájárulás és anyagi fedezet szükséges. Ez az út egyelőre nem járható. A beazonosított hadisírok, temetők rendbetétele, gondozása az erre a feladatra kijelölt szakemberek, a helyi önkormányzatok, illetve lakosság hozzájárulásával viszont könnyen kivitelezhetők, ha a feladatnak megfelelő figyelmet szentelünk. – Lehetnek olyan hadisírok, amelyekről egyelőre nincs tudomása a kutatóknak? – Természetesen számos olyan sír van Erdély területén, amelyről nincs tudomásunk, hiszen a harcok hevében eltemetett katonák sírját nem minden esetben tudták a bajtársak megfelelően megjelölni, vagy a harcok elülte után hátramaradt halottakat a helyi lakosság is jelöletlen sírokba temette el. Ezek beazonosítása szinte lehetetlen. kozpont.ro 2014. január 7.Búcsú Pataky Jóska bácsitólSzomorú hír fogadott tegnap reggel a szerkesztőségben: január 5-én elment vitéz Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke, mindannyiunk szeretett és kedves Jóska bácsija. Amikor évekkel ezelőtt megismertem, az RMDSZ tordai szervezetének elnöke és önkormányzati képviselője volt, s tevékenységét első pillanattól kezdve meghatározta történelmünk, múltunk és nemzetünk iránti mély elkötelezettsége. Mindennek intézményes formát is adott, amikor 2000-ben kezdeményezésére megalakították a honvéd hagyományőrző bizottságot, amelynek haláláig elnöke volt. Papp Annamária Szabadság (Kolozsvár), 2014. január 9.Pataky József emlékére (1931–2014)Örök nyugalomra helyezték szerdán Tordán a január 5-én, 83 éves korában elhunyt Pataky Józsefet, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökét. Pataky József a Kolozs megyei Várfalván született, unitárius lelkész családban. Édesanyja a szülés után meghalt, édesapja életét 1944 őszén szovjet katonák oltják ki , amikor a várfalvi papilakot is felgyújtják. Az árván maradt fiút nagyszülei nevelik tovább. Négy évtizeden át a tordai üveggyárban dolgozott, osztályvezető is volt, majd munkavédelmi főtechnikus. Fiatal korában atletizált, egyéniben és csapatban országos bajnokságokat is nyert. Versenykorszaka után a városi sportegyesület edzője, több tanítványa testnevelő tanári diplomát szerzett. A hetvenes évektől szabad idejében templomi csillárokat, szószék-koronát, úrasztalokat, kazettákat faragott. A rendszerváltás után rögtön közéleti feladatokat vállalt: helyi -elnök, 18 éven át városi tanácsos, 2007-től Torda díszpolgára. 1995-ben kopjafás emlékoszlopot állíttatott a málenkij robotra elhurcolt 204 civil áldozat emlékére. 2000-ben az ő kezdeményezésére alakították meg a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságot, amelynek haláláig elnöke volt. A honvédek temetőjét rendezett sírkertté alakították, addig ismeretlen honvédsírokat kutattak fel és vettek nyilvántartásba, új emlékhelyeket is létrehoztak. Közéleti munkáját szenvedéllyel, eltökéltéggel, fáradságot nem ismerő buzgósággal végezte. Levelezett, telefonált, utazott, pénzalapokat gyűjtött az emlékművek felállításához. Könyvet is adott ki a tordai csata emlékére. Az utolsó, a gerendkeresztúri honvéd emlékmű avató ünnepségén munkájukat így összegezte: „15 év leforgása alatt 62 helyen, illetve helységben sikerült 2627 hősi halott vagy hadifogoly temetési helyét feltárni, sokukat név szerint is azonosítani. Ez idő alatt 42 emlékjelet, kopjafás emlékoszlopot, sírkövet, sírkertet, siratófalat vagy turulmadaras emlékoszlopot állítottunk." 2010-ben Julianus-díjat kapott, 2012-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, 2004-ben felvették a Történelmi Vitézi Rend tagjai közé, 2006-tól Torda-Aranyos székkapitánya. Szeretett unitárius egyházának évtizedeken át hűséges tagja volt, számos egyházi tisztségbe is beválasztották. Pontos és lelkiismeretes volt minden munkájában. Példamutatása valamennyiünket munkája folytatására, vitéz Pataky József emlékének ápolására kötelez. Józsa István Lajos A szerző tordai unitárius lelkész Krónika (Kolozsvár), 2015. október 27.Példás történelmi helytállás és kegyeletteljes megemlékezésBeszélgetés Józsa István Lajos unitárius lelkésszel, a THHB elnökével Több ezer magyar és német nevű férfit hurcoltak el hetvenegy évvel ezelőtt Kolozsvárról és Tordáról az 1944 őszén bevonuló szovjet katonák. Kit ahonnan értek, összeszedtek családokat szakítva szét. Sokszor apát és fiút együtt vittek el egy „kis malenkij robotra”, amely több éves fogságot jelentett a szovjet kényszermunkatáborokban, sokan nem tértek többet haza. A hetvenedik évforduló alkalmával megalakított Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága tavaly a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus részében lévő gondnoki épület falán emléktáblát helyezett el a Kolozsvárról elhurcoltak tiszteletére. Hasonló emlékhely található a tordai Központi Magyar Temetőben, ahol az 1944. szeptember-októberében a tordai csatában elesett hősök tiszteletére állított kopjafa mellé két hatalmas gránit sírkőre vésették azoknak a polgári áldozatoknak a nevét, akik az elhurcolások nyomán a szovjet lágerekben lelték halálukat. A néhai Pataky József vezetésével megalakult Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) nagyon sokat tett a II. világháborúban meghalt magyar katonák, valamint a szovjetek által deportált ártatlan polgárok emlékének ápolása érdekében. Pataky József halála után Józsa István Lajos helyi unitárius lelkész vette át a THHB irányítását: az 1944-es októberi események évfordulója alkalmából vele beszélgettünk a szervezet tevékenységéről, megvalósításairól, Jóska bácsi hagyatékáról. Pataky József élete az 1989-es rendszerváltás után valójában összefonódott a tordai csatában elesett magyar katonák nyughelyének felkutatásával, gondozásával, nyilvántartásba vételével, illetve emlékjellel való megjelölésével. A Tordai Központi Temetőben a rendszerváltásig a magyar katonák sírját szinte a felismerhetetlenségig cserje és bozót borította. Mindössze egy honvéd fejfája jelezte, hogy ott katonatemető van. Pataky József akkori RMDSZ elnök vezetésével a tordai magyar lakosság egy része, valamint a Tordai Magyar Dalkör tagjai 1998 őszére kitakarították, rendbe hozták a sírokat, és halottak napján első alkalommal gyertyát gyújtottak a hazáért vérüket ontó honvédek emlékére. Ezt követően 2000-ben – tekintettel arra, hogy a Magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete célul tűzte ki a II. világháborúban elesett honvédek jelzett vagy jeltelen sírjának felkutatását – magyarországi biztatásra megalakították a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságot (THHB), amelynek Jóska bácsi haláláig elnöke volt. A bizottság célkitűzései közt szerepelt elsősorban a magyar katonai temető sírkertté alakítása, a Tordán és környékén elesett honvédek nyughelyének felkutatása, nyilvántartásba vétele, és emlékjellel való megjelölése. A munkát még abban az esztendőben el is kezdték, így 2000 októberében kopjafás emlékoszlopot állítottak a tordai csatában elesett hősök emlékére. Következő lépésként kereszt alakú betonfejfákat öntöttek a sírhantokhoz, 2003 őszére beton támfalat készítettek a sírok védelmére, 2004-ben pedig márványtáblákra vésették az ismert honvédek nevét. A tordai csata 60. évfordulójára, azaz a 2004-es esztendőre sikerült a honvéd temetőt vaskerítéssel bekeríteni, és sírkertté, hőseink áldozatához méltó emlékhellyé alakítani. PAPP ANNAMÁRIA Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 31.Mai vitézek méltatták a régiek példás cselekedeteitEmlékünnepség Tordán a magyar hősök napján A magyar hősökre emlékezett május 29-én, vasárnap a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB). A Magyar Hősök Emlékünnepét egy 1917-ben született, majd sokáig betiltott törvény feltámasztásával, a magyar Országgyűlés jogszabályalkotásának köszönhetően 2001 óta – hivatalos megindoklással a Magyarország szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékünnepeként – minden május utolsó vasárnapján rendezik meg. A szervezésben a Tordai Magyar Kulturális Egyesület, a Vitézi Rend székei, az erdélyi magyar történelmi egyházak, valamint több hazai, anyaországi és Nyugaton élő magánszemély is részt vállalt. Az eseményen a tordai központi temető három helyszínén az 1944-es tordai csata áldozataira, a THHB néhai elnökére, vitéz Pataky Józsefre és a városból a második világháború lezárása után szovjet fogságba ártatlanul elhurcolt több száz magyar civilre emlékeztek. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 30.Tisztelet és együttérzés a magyar hősök emlékünnepénA civil áldozatok között négyéves kislány neve is feltűnik A magyar hősök emléknapja alkalmával az 1944-es tordai csata hőseire, valamint a Szovjetunióba „malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatokra emlékeztek vasárnap délután az Aranyos menti kisváros központi temetőjében. A magyar Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 28-án – tisztelegnek „az elmúlt ezredév magyar hősei előtt”. Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke emlékeztetett, „Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született.” A felszólalók hangsúlyozták, emlékezni és emlékeztetni kell a történtekre, hogy soha többet ne fordulhassanak elő ilyen szörnyű tragédiák. A Tordai Magyar Kulturális Egyesület, valamint a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) által a magyar hősök emléknapja alkalmával vasárnap szervezett, több helyszínen zajló ünnepség kürtszóval és nemzeti imánk eléneklésével kezdődött a tordai központi temetőben, a második világháborúban meghalt magyar honvédek sírkertjénél. „Minden nemzet erkölcsi kötelessége, hogy ne feledkezzék meg hősi halottairól. Nemzettudatunk egyik alappillérének kell lennie hősi halott katonáink tisztelete és emlékük ápolása” – mondta a szép számban összegyűlteket köszöntő beszédében Józsa István Lajos unitárius lelkész, a THHB elnöke. A gondosan rendezett helyhez és az itt nyugvó katonákhoz méltó ünnepi műsor – a jelenlévők az Alsó- és Felsőszentmihályi Vegyes Dalkör és a Jósika Miklós Elméleti Líceum cserkészcsapatának előadását hallgathatták meg – és koszorúzás után a résztvevők néhai vitéz Pataky József sírkertjét keresték fel, s fejezték ki tiszteletüket a THHB néhai elnöke iránt, aki a hősi halottak és „a malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatok emlékének ápolásával, valamint közösségszervező és -megtartó tevékenységével rendkívül fontos munkát vállalt magára hosszú éveken keresztül. Lelkes, fáradságot és lehetetlent nem ismerő tevékenységének köszönhetően sikerült számos emlékművet állítani Tordán és környékén a második világháborúban elesett magyar katonák és ártatlan civil áldozatok emlékére. Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni A rendezvény a Tordáról deportált, szovjet fogságban meghalt civilek emlékére állított, gránittömbös-kopjafás emlékoszlopánál folytatódott. Itt egyben a felújított környezet átadására is sor került, amelyet a Gulág-Gupvi emlékév keretében a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítania a civil szervezetnek. Beszédében Józsa István Lajos emlékeztetett: 1995. október 29-én még csak a második világháború áldozatainak emlékére állíthattak kopjafát, mert akkor Tordán még nem lehetett a kényszermunkára hurcolt magyar polgári áldozatokról nyíltan beszélni, és számukra emléket állítani. Már ez szemet szúrt a hatóságoknak, ám Pataky József nem ijedt meg a pereskedéstől, a fenyegetőzésektől, sőt a nyilvánosság elé tárta az akkori helyzetet. Végre 2014. október 4-én a kopjafa mellé sikerült két gránittömböt helyezni, amelyre feltűntették a kényszermunka során életüket vesztett, 216 ismert beazonosított személy nevét, és kicserélték a kopjafa alapján lévő feliratot a következőre: „Malenkij robotra elhurcolt tordai magyar polgári áldozatok”. „Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született” – hangsúlyozta a THHB elnöke. A szovjetek román segítséggel utcáról utcára, házról házra jártak, és vették őrizetbe általában a 16 és 60 év közötti férfiakat, akik aztán ismeretlen, borzalmas világba, szögesdrótok közé, internáló és emberpusztító lágerekbe kerültek. A gránittömbre felvésett adatokból kiderül, hogy a legkisebb áldozat, Török Róza feltételezhetően mindössze 4 éves lehetett, fogságának körülményeiről azonban nem sikerült megtudni részleteket. De ott találjuk az áldozatok között a 10 éves Moldován Györgyöt, a 14 éves Berecki Bélát, valamint több 17 éves fiatalt, míg a legidősebb személy, Veress Zsigmond 80 évesen kerülhetett a szovjetek „figyelmébe”. Az ünnepségen Nagy Albert ótordai és Vincze Csongor újtordai református lelkészek mondottak imát, illetve áldást, a megemlékezés azonban itt még nem ért véget, ugyanis a Jósika Miklós Elméleti Líceumban könyvbemutatóra került sor. Dr. Cech Vilmos ismertetteA tordaiak malenkij robotja című könyvet, amelyet Józsa István Lajossal és Kékkői Károllyal állítottak össze. A szerzők emléket próbáltak állítani a sok száz Tordáról elhurcolt ártatlan civilnek és magyar katonának: a kötet egyfajta „helytörténet a nehéz időkből”, mint ahogyan azt az alcím is sugallja, de egyben összefoglaló munka is a THHB rendkívül eredményes tevékenységéről. Józsa István Lajos hangsúlyozta: a háború borzalmaira emlékezni és emlékeztetni az utókort erkölcsi kötelességünk, hogy soha ne ismétlődhessék meg ilyen vagy ehhez hasonló szörnyű vérontás. Ezért is mindenhol létre kell hozni a nemzeti sorsfordító tragédiákra emlékeztető, első és második világháborús emlékhelyeket, hiszen az áldozatok és hozzátartozóik iránti tisztelet ezt követeli meg tőlünk. Különösen fájó pont Kolozsvárnak és Tordának A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Polonyi Géza mondott beszédet, hangsúlyozva, a megemlékezés kifejezi a tiszteletet a hős honvédekkel szemben, illetve az együttérzést a kényszermunkára elhurcolt polgárok és családjaik iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1944. szeptember 15-től október 7-ig a Tordán és környékén zajló csatát a katonák és a civil lakosság egyaránt megszenvedte. Miután a honvédek minden lehetségest megtettek az elsöprő szovjet és román túlerővel szemben, újabb tragédia kezdődött, amelyet a köznyelv „malenkij robotként” ismer. „Kolozsvárnak és Tordának ez különösen fájó pont” – fejtette ki a diplomata, hiszen a jelenleg ismert adatok szerint a kincses városból mintegy 5000 magyar férfit gyűjtöttek össze, míg Torda lakosságát valósággal megtizedelték azzal, hogy 700 embert taszítottak rabságba. „Nem tehetünk mást, csak azt, hogy emléküket kegyelettel megőrizzük, ápoljuk és azon fáradozzunk: soha ne ismétlődhessen meg ehhez hasonló gyászos esemény” – összegzett Polonyi Géza. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében szomorú történelmi pillanatnak nevezte a több mint hét évtizeddel ezelőtt történteket, amelyről a kommunizmus alatt sem Magyarországon, sem Romániában nem volt szabad beszélni. Az 1989-es változások óta olyan lelkes embereknek köszönhetően, mint Pataky József azonban már nyíltan emlékezhetünk. „Mindez nem azt jelenti, hogy a múltnak élünk, hanem tiszteletünket fejezzük ki a hősök előtt, és a fiatalabb nemzedéknek is a tudtára adjuk az egykor történteket” – hangsúlyozta az RMDSZ parlamenti képviselője, kiemelve Járosi Andor evangélikus lelkész példás magatartását, aki 1944 tavaszán zsidó embertársai életét mentette, ám októberben a Kolozsvárra bevonuló szovjet erők már őt hurcolták el kényszermunkára, és soha többé nem térhetett haza otthonába. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-41
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
